Értéktár - Települési Értéktárba felvett értékeink

Barnagi kálvária

Barnagi Kálvária

 

         A barnagi Kálvária Veszprém megye legrégebbi, számos archaikus vonást őrző keresztútja: valóságos ritkaság a szakrális építmények sorában, és egyben a település kiemelkedő műemléke. A kálvária a falun kívül, a határ északkeleti részén található.

         A katolikus templom mögött induló dűlőút jobb oldalán áll az indítókápolna, bal felől követi egymást 3 stáció, majd a temetőbe kanyarodó gyalogút mellett további 4 keresztúti állomás. Az együttest a temető melletti ligetes dombon álló kápolna zárja le. A 18. századtól napjainkig ezt a területet szántóként hasznosítják, míg a Kálvária-hegy alatt temetőt nyitottak. A Barnagon már a 18. század első felében állítottak 3 keresztet a Megváltó halálának emlékére. Első írásos említését az 1760-ban kelt egyházlátogatási jegyzőkönyvből ismerjük, miszerint Krisztust és a két latort ábrázoló háromkeresztes kálvária részben az egyház, részben jámbor alapítványból, részben a hívek felajánlásából létesült. Az állítás költségeire és a szobrászra akkor már nem emlékeztek, de a feljegyzések szerint tanult mester készítette. A kidolgozás elegáns és szép voltára tekintettel akkori értékét 20 forintra becsülték. Az első hármaskereszt az egyház, jámbor alapítvány támogatásából és a hívek felajánlásából létesült. A keresztút bővítésére a század végén került sor. 1795-ben Henn János barnagi lakos kérte az egyházmegyét, hogy engesztelésből hét stációt és egy kápolnát építhessenek falujuk határában. Bár a megyés püspök engedélye nélkül, de 1798-ra megépült nyolc stáció és egy kápolna, melyet Hajas István veszprémi plébános áldott meg. 1798-ban elkészült bővítését barnagi családok és személyek biztosították.

         A keresztút indításánál – még az első stáció előtt – a Fájdalmas Anya szobra állt. Ezt követte a hét stáció, melyben festett faszobrok jelenítették meg a szenvedés történetét. Állapotukat már ekkor rossznak ítélték, mert ismeretlen gyerekek megcsonkították. Mivel javításukra a környéken faragó mesterségben járatos embert nem találtak, az alapítók a szobrokat elvitték és biztonságba helyezték és a keresztúti állomások falára a szobor-jeleneteket festették. A kápolnával és a stációk szobraival egy időben készülhetett a szent sír felett elhelyezett Piéta szobor is. Az 1846. évi egyházlátogatás szerint az alapítók örökösei is vállalták a fenntartás terhét. A kálvária az 1846-os egyházlátogatás idején már javításra szorult, de „a tűz által [1840] károsított s mind házaik, mind a templom felépítési kiadásaival majdnem tönkrejutott szegények még most nem bírják kiigazítani.” 1913-ban az Alapítványi Hivatal pénztárában a barnagi kálváriaalap betétkönyvében 858 korona 81 fillér kamatozott. Az esedékes felújításokat ebből fedezték.

         A második világháború után a hívők pénzt adtak össze a kálvária fenntartására. A stációk állapotának romlását – bár fenntartásukra családok kötelezték magukat – már lassítani sem tudták. A tönkrement falfestmények helyére festett bádogképeket erősítettek, a tetőzet fazsindelyét időnként kicserélték. Az 1960-as évekre a stációkápolnák olyan rossz állapotba kerültek, hogy a barnagi katolikus egyházközség képviselőtestülete kérte a lebontás engedélyezését. Szerencsére az Országos Műemlékügyi Felügyelőség védelmébe vette ezt az értékes műemlék-együttest. A Kálvária felújítását a 2002-ben alakult Német Kisebbségi Önkormányzat kezdeményezte. A stációk és a főkápolna 2003 és 2012 között újult meg a kisebbségi önkormányzat saját forrása és az általa elnyert megyei és állami támogatások, ill. helybeli adományok által. A ma álló hét stációt Somogyi Győző Kossuth-díjas festőművész képei díszítik.

 

 

Katolikus templom

A barnagi (egykori németbarnagi) katolikus templom

Német- vagy Kisbarnag falu betelepítése 1714-ban történt katolikus német telepesekkel a falu birtokosa, a nagyvázsonyi Zichy család kezdeményezésére. A plébániát 1733-ban szervezték meg, Németbarnag a szomszédos Vöröstó fíliája lett. 

          A németbarnagi első templom hiteles feljegyzések szerint (Historia Domus) 1730-39-ben épült és 3 haranggal rendelkezett. Az oltárkép Szent Sebestyént ábrázolta, és a templomot is az ő tiszteletére szentelték fel 1739-ben. A főoltár és a templomtorony fából készült. Ez a templom az 1839-es tűzvészben a lakóházak nagyobb részével együtt elpusztult. A tűzvész után barokk stílusban és a réginél nagyobb méretben építették újjá. 1844-ben szentelték fel az új templomot immár Gyümölcsoltó Boldogasszony tiszteletére, ahogy arról a szeplőtlen fogantatást ábrázoló oltárkép is tanúskodik. A templom újjáépítéséről részletes feljegyzések nem található, csupán annyi, hogy ugyanazokkal a jogokkal rendelkezett, mint a vöröstói templom. Vagyis a kegyuraság adta az anyagot és a mesterembereket, a község szolgáltatta a fuvarosokat és a napszámosokat. A templomnak két harangja volt: az egyik 2 mázsa 40 font, a másik 117 font, amely harangokat 1917 novemberében leszerelték és hadi célokra elvitték.

          A templom a 19. századi újjáépítés óta őrzi méreteit és építészeti vonásait. Külső mérete: 29x19 méter, belső hossza: 26,5 méter, két harangja van. A nagyharangja 1m átmérőjű, a soproni Seltenhoffer cég öntötte 1926-ban. Felirata: „Heiliger Donate, bitt für uns!” A kisharang kb. 2/3-a a nagynak. 1978-tól 2006-ig több lépcsőben újították fel az épületet. A munkálatok állagmegóvási és esztétikai célokat szolgáltak. Megújult a teljes külső vakolat és a tetőszerkezet, felfrissítésre került a templombelső, utolsó lépésként az elektromos hálózatot cseréltette ki az egyházközség. A ma is használt padsorok 1875-ben készültek. A szobrok, képek a 19. századból és a 20. század elejéről valók. A templomban található egy, az oltárkép méreteihez hasonló nagyságú festmény is, amely a faluhoz kötődő Szt. Margit legenda eseményeit ábrázolja. A legenda szerint egy barnagi fiú Szt. Margit közbenjárására gyógyult meg betegségéből. A templom főoltárképe a Szeplőtelen fogantatást ábrázolja. A jobb oldali mellékkápolnában látható Szent Márton képe, amely az amiensi köpenymegosztást ábrázolja. A festményt Károly Gyula keszthelyi festőművész készítette 1967-ben. A templom búcsúja hagyományosan Szent Márton napjához kötődik: a búcsú napja Szent Márton napját követő első vasárnap.

 

Református templom

A barnagi (egykori magyarbarnagi) református templom

A 17. század második felében a falu megmaradt népessége (Magyarbarnag népességének egy része) már a református hitet követte. Ezt bizonyítja egy korabeli oklevél, amely szerint a református gyülekezet prédikátora, Komáromi János 1671-ben méhtizedet adott a veszprémi püspöknek. Három évvel később azonban, 1674-ben a prédikátorok felségárulási perével kapcsolatban elkobozták javait, majd gályarabságra ítélték. Rá emlékeztet a barnagi református templom bejárata melletti két emléktábla egyike.

A magyarbarnagi református egyházközség 1768-ban iskolát is alapított, amelyben a tanítói tisztséget a mindenkori református lelkész gyakorolta.

Barnag református egyházközsége első templomának pontos helyét és építésének idejét nem ismerjük. A ma is látható templom 1845-ben egy 1721-ben kőből falazott oratórium helyére épült, klasszicizáló késő barokk stílusban. A templom egységes stílusú berendezése (padok, úrasztala, szószék) is ebből a korból származhat.

A bejárat melletti második emléktábla Szilassy Sándor református lelkészre emlékeztet, akit 30 éves barnagi szolgálat után az 1945 márciusában bevonuló szovjet katonák kegyetlenül meggyilkoltak.

A bejárat fölött Magyarbarnag gyülekezete emlékezik egy emléktáblán az első világháborúban elesett hozzátartozóira.

A templom műemlékvédelem alatt áll, az épület jó állapotban van, környezete rendezett. A templomban ma is istentiszteleteket tartanak.